A csütörtöki Heti Válaszban megjelenő fotósorozat a lap ajánlója szerint egyértelműen kizárja, hogy László Petra, az N1TV azóta elbocsátott operatőre gáncsolt volna Röszkénél. Amikor az állítólag általa kigáncsolt szír férfi dőlni kezdett, az operatőr legalább egy méterre volt tőle, és épp a „bűnös” lábán támaszkodott. Bár az esés miatt valóban közelebb kerültek egymáshoz, a hátráló nőnek meg is emelkedett a lába, ám a férfit nem érhette el. Utóbbi nyilván nem is érzékelte, hogy bárki megakasztotta volna – hiszen nem a nővel, hanem a kézzel utána kapó rendőrrel kezdett perlekedni.
Korábban egy másik kameraállásból készült videót a Mandiner is leközölt: az alapján is kétséges volt, hogy sikeres volt-e a gáncsolási kísérlet.
A lap azt is bizonyítani fogja az ajánló szerint holnapi számában, hogy az N1TV volt operatőre elleni facebookos lincselést az a Györfi András gerjesztette, aki pornóoldalakkal, félrelépést segítő társkeresővel és Zuschlag János „reaktiválásával” tette le névjegyét az internetes piacon.
Itt az elhíresült videó:
Itt egy másik kameraállásból:
Itt pedig a másik felvétel, ahol az operatőr viszont egyértelműen megrúg két fiatalkorú migránst: